Tömegtegzes rajzás az Eötvös Loránd Tudományegyetemnél (Fotó: Kriska György)
Május elejétől június közepéig különös rovarrajzás tartja izgalomban a Duna-part 1-2 km-es közelében élő lakosságot minden évben. Ezen időszak alkonyati óráiban szürkés-barna molylepkeszerű rovarok lepik el, gyakran felhőszerű tömegben az épületek környékét, és a csapongva repkedő állatok jelentős hányada a lakásokba is berepül a nyitott ablakokon át. A jelenség tömeges voltát jól mutatja a rovarcsapdaként működő ablakok belső párkányain vagy a dupla ablakok között ilyenkor felhalmozódó jelentős mennyiségű rovartetem.
Kiszáradt tegzestetemek az ELTE belső ablakpárkányán (Fotó: Kriska György)
A lakók többsége ruhamolynak hiszi e hívatlan vendégeket, és mindent megtesz a valójában ártalmatlan rovarok elpusztítására. A szóban forgó rovarokat közelebbről megvizsgálva megállapítható a lepkékhez való nagy hasonlatosságuk, ugyanakkor a szárnyukat a lepkékéivel ellentétben nem pikkelyek (hímpor) borítják zsindelyszerűen, hanem szőrök. E sajátosság felismeréséhez azonban már mikroszkóp szükséges. E lepkeszerű rovarok szőrös szárnyuknak köszönhetik a tudományos családnevüket is: Trichoptera, ami magyarul „szőrös szárnyú”-t jelent.
E család magyar elnevezése, a tegzesek pedig arra utal, hogy e rovarok vízben élő lárvái gyakran építenek tegezszerű lakócsövet maguknak. A Duna mellett rajzó folyólakó tegzesfaj, a tömegtegzes (Hydropsyche pellucidula) magyar neve e rovar tömeges megjelenésére utal. E faj lárvái Európa, Kis-Ázsia, Marokkó és Algéria folyóiban is igen elterjedtek.
Az alkonyatkor aktív rovarok, mint a kérészek és a tegzesek, a vízpartok közelében gyakran rajzanak tömegesen épületek közvetlen szomszédságában, amit korábban az épületek messziről is jól látható körvonalainak vonzó hatásával magyaráztak: az égbolt világos hátteréhez képest az épületek sötét tömbje olyan erős vizuális ingert jelent a repülő rovarok számára, ami alkalmas lehet arra, hogy egybetartsa a párzás céljából összegyűlt rovarokat. Ez az elmélet azonban nem magyarázza azt a különös jelenséget, hogy a rajzó rovarokat miért éppen az épület nagy csillogó függőleges üvegtáblái vonzzák, és miért szállnak le ezekre tömegesen a hím és nőstény egyedek egyaránt. A továbbiakban azon kísérleteinkről és megfigyeléseinkről számolunk be, melyek eredményeként sikerült megmagyaráznunk a dunai tömegtegzes e rejtélyes viselkedését.
Az ELTE Északi Tömbje a lágymányosi Dunaparton (Fotó: Kriska György)
Kutatásaink során a dunai tömegtegzes üvegezett falú épületek melletti szaporodási viselkedését tanulmányoztuk Budapesten. A tömegtegzes rajzását április és május 15-e között vizsgáltuk 2006-ban és 2007-ben. Terepi megfigyeléseink naponta 14 órától 21 óráig tartottak az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának két lágymányosi épületénél, melyek a Dunától és egymástól is közel 100 méterre helyezkednek el. Binokuláris távcsővel a legintenzívebb rajzási időszakban, szélcsendes és meleg időben, felhőtlen égbolt alatt öt napig számoltuk az épület 4 m2-es fényes fekete és fehér függőleges üvegtábláin tartózkodó tegzesek számát.
Tegzesek az ELTE épület fényes fekete üvegtábláin (Fotó: Kriska György)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Lágymányosi Campus részletesen vizsgált épületének fala függőleges fekete és világos szürke üveglapokkal, mint dekorációval borított, köztük számos ablakkal. Az ablakok általában sötét szürkének tűntek, mert a mögöttük lévő helyiségekből alig jött fény. Ha viszont be volt húzva a fehér függöny, akkor az ablakok világos szürkék vagy fehérek voltak, mert a függönyök sok fényt vertek vissza. Az ilyen sötét (fekete, sötét szürke) és világos (fehér, világos szürke) üvegfelületekkel tarkított falaknál nagy számban rajzottak a tegzesek, és gyakran rá is szálltak az üvegre. Az azonos méretű sötét és világos üvegfelületekre leszálló tegzesek számát összehasonlítva megállapítottuk, hogy a sötét üveglapokra átlagosan 3,0-7,2 szer több tegzes szállt le, mint a világosakra.
A fényes fekete és szürke üvegtáblákon a fekete pöttyök jelentik a tegzeseket (Fotó: Kriska György)
A tömegtegzes polarotaxisának vizsgálatára választásos laboratóriumi kísérleteket végeztünk, melyek azon alapultak, hogy a rajzáskor megtermékenyített nőstények természetes, zavartalan körülmények között mindig visszatérnek a vízhez, hogy lerakják petéiket. E kísérletek során 100 tegzest helyeztünk el egy jól szellőző, párásított üveg akváriumban, melynek alját két kísérletben két különböző optikai sajátságú felülettel takartuk le egyenlő arányban. Az első kísérletben fényes alumínium fólia és fényes fekete műanyag fólia volt a fedőanyag, a másodikban pedig matt fekete vászonnal cseréltük ki az alumínium fóliát. E tesztfelületek fénypolarizáló képességét képalkotó polarimetriával mértük a spektrum vörös (650 nm), zöld (550 nm) és kék (450 nm) tartományában. A laboratóriumban elhelyezett akváriumban 2 napig tartottuk a tegzeseket természetes megvilágítási körülmények mellett. Végül leszámoltuk a tegzesek által lerakott petecsomókat a különböző tesztfelületeken.
Frissen lerakott és kiszáradt dunai tömegtegzes peték a tesztfelületen (Fotó: Kriska György)
A vízszintes alumínium fólia, matt fekete vászon és fényes fekete műanyag fólia felületére lerakott petecsomók száma alapján kitűnik, hogy a tegzesek petézésükkor előnyben részesítették az erősen és vízszintesen poláros fényt tükröző fényes fekete fóliát a csak gyengén és nem vízszintesen poláros fényt visszaverő matt fekete vászonnal és alumínium fóliával szemben: a fekete műanyag fóliára a tegzesek 5,2-6,5-ször több petecsomót raktak le, mint a másik két tesztfelületre. Ebből egyértelműen következik a tegzesek pozitív polarotaxisa.
A tömegtegzes rajzása Budapesten május első hetében kezdődik, majd ezt követően 3-5 hétig tart. Ebben az időszakban a szabadvégtagú bábok kora délután 15 órától kezdődően kimásznak a vízből, és a parton kifejlett szárnyas rovarrá, imágóvá vedlenek. A tegzesek ezután 50-200 egyedből álló rajokba verődnek, amelyek 17 óra után egyre gyakoribbak a folyópart pár száz méteres körzetében. Szélcsendes időben közvetlenül a vízparton lévő tereptárgyak, bokrok és fák közelében rajzanak. Ilyenkor, ha valaki gyalogosan megy le a Duna-partra, gyakran előfordul, hogy az illető feje körül jelenik meg a rovartömeg, nem kis riadalmat okozva. A vízparton kialakuló erősebb légmozgás esetén a csapongva repülő tegzesek csak a vízparttól távolabbi szélcsendes helyeken tudnak rajokba szerveződni.
Dunai tömegtegzes tarjás az ELTE Északi Tömb homlokzatán (Fotó: Kriska György)
A víztől távolabb kialakuló tegzesrajok rajzási helyei a vízparti épületek kiszögellései, melyek az égbolt világos hátterénél erősen kontrasztos megjelenésűek, ezért alkalmasak a rajok egybetartására. Az épületek ablaktáblái erősen vonzzák e tegzesrajokat, melyek gyakran egyik ablaktól a másikig csapódnak, miközben az egyedek és a kopuláló párok leszállnak a függőleges üvegfelületre.
Tegzesrajok az ELTE épületablakai előtt (Fotó: Kriska György)
Tömegtegzes párzás a külső ablakpárkányon
Az épület melletti kedvezőbb rajzási körülmények, kisebb légmozgás, a falak hőkisugárzása miatti magasabb léghőmérséklet hosszabb rajzást tesznek lehetővé az épületek közelében, mint a vízparton. A napi rajzási periódus vége felé lecsökken a tegzesrajok száma, és az imágók szétszélednek. A sötétedés előrehaladtával a tegzesrajok számának csökkenésével kerül előtérbe a nyitott ablakok fototaxison alapuló csapdázó hatása: a kivilágított ablakok magukhoz vonzzák a tegzeseket, melyek közül sokan az ablakon át bejutnak az épületbe, ahol elpusztulnak.
Meglapuló tegzesek a téglafalon (Fotó: Kriska György)
A rajzás 21 óra körül fejeződik be. Ekkor a hím tegzesek elrejtőznek az épületfal védett zugaiban, a megtermékenyített nőstények pedig visszatérnek a folyóhoz, ahol lerakják petéiket. A petékből kikelő, a szövőtegzesek családjába (Hydropsychidae) sorolt lárvák a vízfenéken élnek egy évig, ahol saját szövésű hálójukkal a vízben sodródó kisebb élőlényekre vadásznak.
Szövőtegzes (Hydropsychidae) lárvák – 18 mm. (c) Szövőtegzes lárva víz alatt kifeszített hálója – 6 mm (Fotó: Kriska György)
A Duna magyarországi szakasza nagyjából egységes élőhelyi viszonyokat biztosít a vízben fejlődő tegzeslárvák számára, ezért a tömegtegzes rajzása a természetes ártéri növénytársulásokkal jellemezhető, és a kibetonozott, teljesen beépített, belvárosi és külvárosi partszakaszokon egyaránt megjelenik, így minden évben megfigyelhetjük a tömegtegzes különös rajzását a folyó mentén.
Bukóablakok kintről és bentről (Fotó: Kriska György)
A folyóparti üvegépületeknél rajzó tegzesekre a nyitott bukóablakok jelentik a legnagyobb veszélyt. Ha ugyanis rajzáskor nyitva van egy bukóablak, akkor megfigyeléseink szerint 3 percenként átlagosan 2 rovar jut be az épületbe az ablak és az épületfal keskeny nyílásán keresztül. A véletlenül így bejutott egyedek pozitív fototaxissal próbálnak meg kiszabadulni fogságukból a fényes ablaktáblának repülve. A rovarok újra és újra nekirepülnek az ablaküveg belső felszínének, míg végül kiszáradva és elgyengülve az ablakpárkányokra hullanak. A bukóablakok sötétedés után is kifejtik csapdázó hatásukat, hiszen ilyenkor a termekben felkapcsolt világítás vonzza magához pozitív fototaxissal a még repülő tegzeseket.
Végeredményként elmondhatjuk, hogy a szaporodásból kényszerűen kivont tízezernyi tegzes ivarsejtjeivel együtt pusztul el a modern üvegépületek belső ablakpárkányain, ami hozzájárulhat az utódgeneráció egyedszámának csökkenéséhez, és ezáltal a folyóvízi életközösségek elszegényesedéséhez is. Ezért tehát a Duna-parti üvegpaloták a tömegtegzes ökológiai csapdái.
Forrás
